News

2014.01.04.
Új Szó, Veres István
POZSONY | Új igazgatóval lepte meg az új évre az Ifjú Sziveket a kormányhivatal. Karolína Kormuthová január elsejétől megbízott igazgatóként vezeti a fél éve direktor nélkül működő táncszínházat. Információink szerint csupán félállásban: délelőttönként a kormányhivatal személyzeti osztályán dolgozik, mint eddig.
2014.01.02.
Új Szó, Lakatos Krisztina
Legutóbb Hégli Dusan volt az Új Szó Stúdió vendége. Az Ifjú Szivek korábbi igazgatójával, jelenlegi művészeti vezetőjével a táncszínház finoman szólva is fordulatos utóbbi egy évéről beszélgettünk. Az alábbiakban a beszélgetés rövidített, szerkesztett változatát közöljük.
2013.12.23.
Hégli Dusan művészeti vezetővel Lakatos Krisztina beszélget
2013.12.05.
168 óra, Sztankay Ádám
A szlovákiai Ifjú Szivek Táncszínházat 1955-ben alapították pozsonyi magyar egyetemisták. Mára a társulat és szakmai otthonukként szolgáló székházuk a szlovákiai magyarság meghatározó kulturális központja lett. Fesztiválokat, tanfolyamokat szerveznek, prózai produkcióknak is helyet adnak. Vendégjátékok rendszeres befogadói, miközben saját külhoni fellépéseikkel világszerte ismertté váltak. Működésük során persze rendre adódnak nehézségeik is. Pár hónapja ismét megbízott vezető helyettesíti a hatalom által leváltott, más pozícióba irányított direktorukat. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2013.11.22.
Új Szó, Veres István
POZSONY | Még mindig tart a patthelyzet az igazgató nélkül maradt Ifjú Szivek ügyében. Sejteni sem lehet, hogy a kormányhivatalnak mi a célja a táncszínházzal, a 90-es évek tapasztalatai viszont egyértelműen mutatják, hogy amikor az állam „elővette” a Sziveket, általában az együttes belvárosi székházának megszerzése volt a fő cél.
2013.10.19.
Új Szó, Veres István
POZSONY | Néhány hónapig még biztosan igazgató nélkül marad az Ifjú Szivek Táncszínház. Tegnap délelőtt zajlott a jelentkezők meghallgatása, az írásbeli teszten viszont a négy jelentkező közül információink szerint senki nem tudta elérni a kellő pontszámot.
2013.10.16.
Hírek.sk, Takács András
POZSONY. A közelmúltban, táncos eseményhez kapcsolódva soron kívül bemutatót tartott az Ifjú Szivek Táncszínház, így újra láthattam a HONTALANÍTÁS című műsorukat.
2013.09.30.
Új Szó, Molnár Norbert
Status quo, vagyis a meglévő állapot fenntartása. Ezt ígérte Robert Fico miniszterelnök már másodszor. Elsőre sem igazán sikerült neki, másodszorra sem.
2013.09.15.
Paraméter
Papp Sándor, aki korábban már állt az Ifjú Szivek élén, nem pályázott a kormányhivatal által meghirdetett poszt betöltésére.
2013.09.09.
Új Szó, Juhász Katalin
POZSONY | Fennállása óta másodszor tartotta külföldön elnökségi ülését a Magyar Táncművészek Szövetsége. Tavaly Erdélyben, idén pedig Pozsonyban, az Ifjú Szivek Táncszínházban ült össze a testület, amely 1954 óta képviseli a hivatásos táncegyüttesek, intézmények és az azokban tevékenykedő előadóművészek, kutatók, oktatók szakmai érdekeit.

Pages