Népzenei hagyományainkat tekintve Felvidék a Kárpát-medence egyik különösen gazdag területe. A régi, igen értékes magyar és szlovák vokális dallamanyagra Bartók Béla és Kodály Zoltán már gyűjtőútjaik kezdetén felfigyeltek.
Molnár László, Molnár Kálmán, Seres Kálmán (Fütykő), Farkas Rudolf (Dankó), Csillag ferenc, Oláh Árpád (Nyikinyaka), Horváth Zoltán, Oláh Dezső, Potta Géza, Dzsuga Géza (Pimasz), Badó János, Vontszemű Tibor, Vontszemű Pál és a többi régi muzsikus tiszteletére. A lemezen olyan fiatal muzsikusok szerepelnek, akik életét alapvetően meghatározta a magyar népzene iránti szeretet. Ők ugyan nem a hagyományos falusi közösségben nevelkedtek, de az idősebbekkel való számos találkozás, a személyes tapasztalatok eredménye hallható. E csodás zenei világ folyamatosságát pedig az mutatja, hogy az általuk eljátszott csallóközi, mátyusföldi, gömöri és bodrogközi muzsikák mellett e lemezre meghívást kaptak az együttessel szoros kapcsolatban álló „mesterek“ közül az abaúji zenészek és a sajátosan éneklő magyarbődi asszonyok is.
Közreműködők:
Zenei szerkesztő: Lakatos Róbert
