Ezt a műsort felnőtteknek kiskorúak felügyelete mellett ajánljuk!
Az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes kiemelt feladatának tartja, hogy az ifjúság körében is megismertesse és megkedveltesse az etnikus és regionális identitás szempontból is fontos Kárpát-medence hagyományos tánc- és zenekultúráját. Rendszeresen készít a gyerekek számára olyan színházi produkciókat, amelyekkel szórakoztató formában a hagyományos kultúra élő és közösségteremtő szerepére hívja fel a figyelmet.
Az Ifjú Szivek 2004-ben készült, kifejezetten az ifjúságnak szóló Magyar Tánciskola produkciója a Kárpát-medence magyar táncdialektusait és hagyományos tánctípusait mutatja be dinamikus, helyenként humoros megközelítésben. A műsor olyan ismereteket közvetít, amelyekről az iskolákban egyáltalán semmi vagy csak kevés szó esik.
„Régóta beszélgetünk arról, miként lehetne egy kimondottan a gyerekeknek szóló műsort összeállítani. Most sikerült megtalálnunk azt a formát, keretet, amelyben a néptánc úgy elhelyezhető, hogy egyszerre legyen oktató és szórakoztató jellegű, valamint hogy a helyzet, amelyből az egész játék kiindul, a gyerekek számára ismert, elfogadható legyen. A legfőbb tanácsadóm a két fiam volt, az egyik öt-, a másik hétéves: ők hozták szóba az iskolát. ”
(Lakatos Krisztina: „Az Ifjú Szivek Magyar Tánciskolája“, Új Szó 2004. március 12. -i írása felhasználásával)
Az órarenddé alakított műsorfüzetben nyomon követhetők és otthon is felidézhetők a látott tánctípusok: ugrós, eszközös táncok (üveges, kanásztánc, seprűs, šatkový, botoló), karikázó, vonulós táncok, bukós, forgatós, legényes, csárdás.
A műsor sikere bebizonyította, hogy a Kárpát-medence hagyományos néptánc- és zenekultúrájára épülő színházi produkciónak létjogosultsága van a színpadokon: egyaránt vonzó és szórakoztató a fiatal és idősebb generáció számára.
Koreográfus– rendező: