Tánc, színház, köztudat
2012.02.03.
Ismét sok az újdonság az Ifjú Szivek táncszínház háza táján. Különleges rendezvényre készülnek, beléptek a Magyar Táncművészek Szövetségébe, és ügyesen használják a Facebookot a közönség becserkészésére. A részletekről Hégli Dusánt, a táncszínház igazgatóját kérdeztük.
Új Szó
Révkomáromban szerepelt az Ifjú Szívek
2011.12.16.
RÉVKOMÁROM. Pénteken, december 9-én az Ifjú Szívek a komáromi Jókai Színházban szerepelt. A fennállása tizedik évfordulóját ünneplő csoport az Ördög tánca című produkcióval lépett fel.
hirek.sk
Elhunyt Kvočák József
2011.12.13.
December 11-én, hetvenhét éves korában elhunyt Kvočák József táncos, koreográfus. 1934. január 23-án született Kassán.
Új Szó online
Zene és irodalom az Ifjú Szivek Táncszínházban
2011.10.18.
Október 19-én, szerdán folytatódik a heart színház. Az évadnyitó koncert és műhelybeszélgetés 19 órakor kezdődik, az Ifjú Szivek Táncszínház színháztermében (Mostová 8).
ujszo online
A harmadik magyar színház
2011.09.13.
Sok az újdonság az Ifjú Szivek háza táján, és a „ház“ szó ez esetben szó szerint is értendő. A táncszínház székháza ugyanis az elmúlt időszakban újjászületett, kialakítottak egy befogadóteret, és nagy terveik vannak. A részletekről Hégli Dusán igazgatót kérdeztük.
ujszo online
Rudolf Chmelre bízzák az Ifjú Sziveket!
2011.09.07.
ujszo online
Táncbanképek és az Ördög tánca
2011.06.18.
Június 13-án a városi művelődési központban került sor a Dunaág Néptáncműhely és az Ifjú Szívek Táncszínház közös estjére. A dunaszerdahelyi Dunaág Táncbanképek című műsorát mutatta be. Ezután következett Az ördög tánca című produkció, amelyet az Ifjú Szívek adott elő.
Dunaszerdahelyi Városi Televízió
heart - új magyar színházi kezdeményezés Pozsonyban
2011.05.31.
ujszo online
Ifjú Szivek Táncszínház: Népszámlálási turné 2011
2011.04.17.
Az Ifjú Szívek Táncszínház Levelek című egész estés műsorával igyekezett felkelteni a Szlovákiában élő magyarok és más nemzeti kisebbségek felelősségtudatát. Műsorukat hagyományos magyar, szlovák, cigány, zsidó és ruszin táncokból állították össze.
Turné az öntudat jegyében
2011.03.14.
Az Ifjú Szivek Táncszínház, a szlovákiai magyarság egyetlen hivatásos táncegyüttese olyan kulturális értéket képvisel, amely segítheti megőrizni az itteni magyarok identitását.
Új Szó
Magyar Kultúra Napja Tornalján
2011.01.23.
A hagyományőrzést követve az este fő előadása következett, Az ördög tánca az Ifjú Szivek előadásában. A Kárpát – medence régi stílusú, forgós-forgatós tánctípusának megjelenését, elterjedését és utóéletét tematizáló előadást állva, vastapssal köszönte meg a hálás közönség, melyért cserébe ráadással búcsúztak a táncosok.
mkp.sk
Holnap fókuszba kerül a magyar kultúra
2011.01.21.
Művészeink az anyaországban
Az Ifjú Szivek Táncszínház holnap este 7 órai kezdettel Budapesten lép fel, a Hagyományok Házában, ahol Az ördög tánca című nagy sikerű műsorukat, Hégli Dusán koreográfiáját láthatja a közönség.
Uj Szó online
A néptánc 21. századi színpadi nyelvén beszélnek
2010.10.19.
Pénteken „családi” összejövetellel ünnepelte meg az Ifjú Szivek Táncszínház profi pályafutásának tizedik évfordulóját, de természetesen nem marad el a nyilvános ünnepség sem. Hégli Dusannal, az Ifjú Szivek művészeti vezetőjével az elmúlt egy évtizedről vontunk mérleget.
Új Szó online, 2010. október 3. vasárnap, 13:50
Hová tűntek a táncosok?
2010.07.12.
A nyolcvanas évek közepén felnőtt a táncházmozgalom második, harmadik vagy ki tudja, hányadik generációja, és az újak valahogy másképp zavarták a régieket, mint a régi újak a régi régieket. Viszonylag egyszerű oka volt ennek: az akkori suhancokból hiányzott minden ellenzéki, ezzel együtt - ki se merem mondani -: értelmiségi attitűd.
ÉLET ÉS IRODALOM
„Botrányos” táncos időutazás
2010.05.28.
Pozsony. Május 31-én, hétfőn 19 órai kezdettel mutatja be a Szlovák Nemzeti Színház új épületében Az ördög tánca című legújabb műsorát az Ifjú Szivek Táncszínház. Az együttes ezt az előadását a Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be a Művészetek Palotájában, az első szlovákiai bemutatót a nagymegyeri Csallóközi Néptáncfesztiválon láthatta a hazai közönség.
Új Szó, 2010. május 26. szerda, 16:00
Vastaps az Ifjú Sziveknek
2010.05.18.
Az Ifjú Szivek Táncszínház: Az ördög tánca c. műsorát először láthatta a közönség a Felvidéken szombaton. A műsorban magyar, román, morva és szlovák forgatós táncok szerepelnek.
Új Szó online, 2010. május 17. hétfő, 11:06
Vastaps az Ifjú Sziveknek
2010.05.17.
Az Ifjú Szivek Táncszínház: Az ördög tánca c. műsorát először láthatta a közönség a Felvidéken szombaton. A műsorban magyar, román, morva és szlovák forgatós táncok szerepelnek.
Új Szó
Jönnek a fiatalok
2010.05.01.
Mozgás van a kortárs magyar népzenei életben, változnak a dolgok, ahogy mindig, meg úgy is változnak, ahogy eddig nem. A nagyok hátraléptek, vagy az utódneveléssel foglalkoznak, mint Sebő és Halmos, vagy a régi anyagból élnek, mint a Muzsikás. Szabad a pálya, hatalmi és szakmai értelemben egyaránt, a népzene megkapta végre a régen áhított akadémiai képzési rangot, a tágabb közönség is bevehető, mióta a világzene nevű értelmezői pozíció a népzene hóna alá nyúlt.
ÉLET ÉS IRODALOM
Ötvenöt éves és ördögi
2010.04.07.
A Fesztivál Színházban teltház előtt, nagy sikerrel szerepelt a magyar tánc- és népzenei hagyományőrzés pozsonyi fellegvárának számító Ifjú Szívek együttes, alapításuk 55. évfordulója alkalmából.
Fidelio
Táncok a „bűnös” táncról
2010.04.06.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatta be új, Az ördög tánca című műsorát az Ifjú Szivek
Új Szó
Az ördög tánca - az Ifjú Szivek a Budapesti Tavaszi Fesztiválon (Somogyi Tibor fotói)
2010.04.05.
Magyar, szlovák, román és morva forgós-forgatós táncok az Ifjú Szivek Táncszínház legújabb műsorában
Új Szó online
Rendhagyó történelemóra Kassán
2009.10.15.
Az Ifjú Szivek együttes október 13-án sikeres előadást tartott a kassai diákok számára, Rendhagyó történelemóra címmel. A műsort Novák Ferenc (Tata), nemzetközi hírű és népszerű koreográfus, rendező, színházszervező, az egykori budapesti Honvéd Együttes spiritus rectora vezette.
Körútra indul ma az Ifjú Szivek
2009.10.10.
Egyhetes körútra indul ma az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes két műsorával. Délelőttönként a Rendhagyó történelemórát adja elő az alapiskolások, illetve a középiskolások számára, este pedig a Bartók Béla emlékére, tiszteletére alkotott Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára című műsorát adja elő
Új Szó
Az Ifjú Szivek Mátyás király udvarában
2009.08.16.
Corvin Jánoska koronázására készülődnek éppen, ezért várnom kell egy kicsit, hogy beszélhessek Hégli Dusánnal, az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes koreográfusával, művészeti vezetőjével. Nem időutazásról van szó, Mátyás király törvénytelen fia természetesen 505 éve halott, illetve mégiscsak megelevenedik -a filmvásznon.
Új Szó
Jancsó Miklóssal filmezik a szlovákiai Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes
2009.07.11.
A filmművész Oda az igazság címmel készíti legújabb filmjét, amelynek főhőse Mátyás király lesz.
KULTÚRA.HU
Kossuth-díjas koreográfus Érsekújvárott
2009.07.11.
Június 16-án az érsekújvári Csemadokba várta az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfus a diákokat A magyar tánc évszázadai műsorral. A két előadás után Novák Ferenccel egy érsekújvári étterem teraszán találkoztunk teljesen véletlenül, és kérdésünkre, hogy leülhetnénk-e egy kávé mellett beszélgetni, nagyon kedvesen igent mondott.
Még egyszer az Ifjú Szívek Bartók műsoráról
2009.05.31.
Igen, előttem már véleményt nyilvánítottak. Sőt! Ketten is. (...) Itt jön gondolatom folytatása - Sebők Géza nem akarok veled vitatkozni. Meglepetés? (...) Az egyetemes magyar kultúrkincs ékköve. (...) Elénk varázsolta a Kárpát-haza nemzeteinek, és nemzetiségeinek lelki, tánci, zenei sokszínűségében rejlő egységét.
Itthon
Rendhagyó történelemóra
2009.04.05.
Újabb izgalmas vállalkozásba kezdett az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes. Röviddel új műsora, a Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára bemutatója, valamint az egy hónapos nagy sikerű ausztráliai körút után rendhagyó történelemórával látogatja végig az iskolákat.
Új Szó
Az Ifjú Szivek által bemutatott Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára egy egyfelvonásos...
2009.01.24.
Ha ma valaki a magyar, vagy szlovák, román, szerb, török népzenével kíván foglalkozni, akkor elsőrsoban Bartók Béla munkásságával kell megismerkednie. Ha viszont valaki a modern zene legnagyobb huszadik századi alakjait választja kutatása tárgyául, akkor – megintcsak Bartók lesz a kiindulási pont.
Új Szó
Új dimenziókba emelték a néptáncot
2009.01.20.
Mélységes mély a népművészet múltjának kútja – talán így parafrazálhatnánk Thomas Mann híres mondatát. Sőt, nemcsak mély, hanem csodálatos kincseket őriz, amelyeket vétek lenne feledésbe merülni hagyni. Erről győződhettünk meg újra az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes új műsorának, a Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára című, Bartók Béla (népzenegyűjtői munkássága) előtt is tisztelgő produkciójának bemutatóján hétfőn este Pozsonyban.
Új Szó
Új bemutató előtt áll az Ifjú Szivek
2009.01.14.
"Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára" - Hommage à Bartók. Az ismert Bartók-mű címének játékos parafrázisát választotta új bemutatója címéül az Ifjú Szivek Magyar Táncegyüttes, amelyet január 19-én láthat a nagyközönség Pozsonyban, január 22-én pedig Budapesten, a Hagyományok Házában.
Fidelio
Ifjú Szívek Táncegyüttes: Tánc húros hangszerekre, ütőkre és zongorára
2009.01.13.
Magyarországi bemutató!
Magyar Kultúra napja - 2009. január 22., 19 óra
Sikeresen debütáló Táncírók
2008.10.31.
Kilenc alkotó kapott lehetőséget, hogy koreográfiát készítsen a hivatásos együttesben. A kész alkotásokból Hégli Dusan művészeti vezető által szerkesztett Táncírók 2008 című önálló est október 17-én került bemutatásra az Ifjú Szivek színháztermében, majd október 18-án, Oroszváron ismét megtekinthette azt a Felvidéki Néptáncantológia közönsége.szlovákiai magyar koreográfusokat új alkotások elkészítésére ösztönözze.
Fidelio
A Művészetek Palotájában rendezett gálaesten új műsorából mutatott be részleteket az Ifjú Szivek
2008.10.28.
Kárpát-medencei magyarok zenéje
Budapest. A Kárpát-medence népzenei hagyományának bemutatását tűzte ki célul az a 2001-ben indult koncertsorozat, amelynek hetedik részét október 24-én láthatta a közönség a Művészetek Palotájában.
Új Szó
Táncírók táncórája
2008.10.23.
Táncírók 2008 – hirdette a plakát magyarul, szlovákul viszont egyszerűen csak úgy szólt, Choreografi. A különbséget le lehetne zongorázni, ha nem néptáncról lenne szó, így talán lehegedülni lehetne, de azt nem szokás, legföljebb elhegedülni valakinek a nótáját, ami nem nagy öröm.
Új Szó
Pozsony: a legkisebb európai nagyváros
2008.09.19.
Tartalmas programok, finom ételek, jó sörök és szép lányok. Ezek a legfontosabb paraméterei a szeptember 7-14. között Szlovákia fővárosában, Pozsonyban megrendezett tanulmányútnak.
Bihari Napló
Advent az Ifjú Szívekkel
2005.12.09.
A pozsonyi Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes karácsonyi programmal köszönti a néptánc iránt érdeklődő magyarországi közönséget a Magyar Kollégium szervezésében december 16-án 19:00 órakor a Magyar Színházban, december 17-én 19:00 órakor pedig a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, zárt körben.
fidelio.hu
Az Ifjú Szivek Magyar tánciskolája
2004.03.12.
Új műsorral lép ma közönség elé az Ifjú Szivek tánckara és zenekara. Mégpedig elsősorban a gyermekközönség elé. Az együttes ugyanis először készített kimondottan a kisebbek számára önálló összeállítást. A címe: Magyar tánciskola.
Új Szó
'Dance School' by Ifju Szivek
2004.03.12.
Today the Ifju Szivek dancers and musicians will perform for us their new production. Actually it is performed first and foremost for children. The group has put together their own creation, specifically designed for children. The title: Magyar tánciskola (Hungarian Dance School)
Új Szó newspaper 12.03.2004
„For Old Times Sake”
2003.12.17.
...azaz „Régi szokás szerint” – ezt a címet viselte az Ifjú Szivek másfél órás műsora, amellyel november folyamán bejárta az Amerikai Egyesült Államok északkeleti szegletét s átkalandozott Kanadába is. Woodbridge, Passaic, Wallingford, New York, Washington, Detroit, Windsor, Lorain, Buffalo, Toronto, Montreal, Ottawa, Boston – tizenhárom helyszínen tizenhárom egészestés előadás húsz nap alatt.
Új Szó
Monday 10 November 2003 20:00 IFJÚ SZIVEK ["Young Hearts"] Hungarian Folk Ensemble
2003.11.03.
Professional Folk Ensemble of the Hungarian Minorities from Slovakia will present an exciting performance of dances and music from the “Felvidék” and the “Erdély” regions.
Lagzi Lajcsi zenéjére mulat minden magyar
2002.01.20.
Fergeteges csárdással könynyű tapsra késztetni a közönséget egy népművészeti előadáson. Az Ifjú Szivek Művészegyüttes új műsora, a Zenészek tánca előtt arra számíthattunk, megint más szemszögből láthatunk egy szeletet a magyar népművészetből, egy lépéssel ismét közelebb kerülhetünk hozzá. Egyszerre csak eltűnik az érzés, hogy színházban vagyunk egy néptáncelőadáson; mi is ott ülünk a kocsmaasztalnál.
Új Szó
Zenészek táncaiból válogatnak
2001.11.08.
Sűrű hónap áll az Ifjú Szivek előtt: a művészegyüttes tegnap kéthetes svédországi turnéra indult, melyről hazatérve tíz napja marad új műsora bemutatójáig. December 1-én és 3-án – mindkét alkalommal este héttől – ugyanis az Astorka Színházban tartja a „Muzsikáltam én...” – zenészek táncai című produkció fővárosi premierét.
Új Szó