Hírek

2016.11.29.
Hajtman Kornél, Irodalmi Szemle
Vegyünk egy szürke üveggolyót, és próbáljunk rajta egy tűt átszúrni. Nem fog sikerülni. Pontosan ez az érzésünk támad, ha végignézzük a Hégli Dusan vezette Ifjú Szívek Táncszínház legújabb műsorát, a Finomhangolást (Finetuning). A társulat vezetője egy újabb, az eddigieknél sokkal merészebb és sokrétűbb előadást álmodott és valósított meg.
2016.11.18.
Pál Sándor Attila, memoriaonline.hu
Avignon és Pozsony után Budapesten is bemutatták az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hegli Company koprodukcióját, a Finetuningot, magyarul Finomhangolást a Várkert Bazárban, 2016. november 8-án és 9-én. Tudható volt, hogy Franciaországban már nagy sikert aratott a produkció, így a magyarországi premiert is nagy várakozás előzte meg, s a látottak be is váltották az előadáshoz fűzött reményeket.
2016.11.17.
Artner Sisso, Magyar Narancs
Az idei avignoni és pozsonyi premier után a múlt héten a budapesti Nemzeti Táncszínház is bemutatta a szlovákiai magyar társulat előadását. Hégli Dusan koncertkoreográfiája nemcsak valóságérzékünket tette próbára, de finomra hangolta hagyománytiszteletünket és nemzeti identitásunkat is.
2016.11.12.
Antal Klaudia, Új Szó
A Nemzeti Táncszínház meghívásának köszönhetően a héten a budapesti közönség is láthatta az Ifjú Szivek Táncszínház és a Dusan Hégli Company Finetuning című előadását.
2016.11.12.
Kutszegi Csaba, tanckritika.hu
Zenéből, táncból, gesztusból, múltból, mából örvénylő, barokkos tabló sejlik fel az egyszerűen berendezett kamaraszínpadon, mindezt szürreálisan asszociatív vetítés és Weöres Sándor versritmusaira emlékeztető mai slam poetry-strófák felhangzása tetézi.
2016.10.12.
Rigó Konrád, Paraméter
135 éve született Bartók Béla. Puskás Öcsi mellett az egyik legismertebb magyar a világon. Zeneműveit Tokiotól New York-ig műsoron tarják a legjelentősebb zenekarok. Imádja a világ. Bartók az első népzenei gyűjtőnk, akit mi magyarok ugyanannyira nagyra becsülünk, mint a szlovákok vagy a románok.
2016.10.03.
parameter.sk
Szeptember utolsó hétvégéjén az Országos Gyermek-szólótáncversenyen és a Gyermekegyüttesek Országos Seregszeméjén közel 400 szereplő mutatkozott be a Füleki Városi Művelődési Központ színpadán.
2016.09.20.
Grendel Ágota, Új Szó
A Szivek és a Hégli Dusan Társulat olyan produkciót vitt színpadra, amely nem hagyta hidegen sem a nézőket, sem a szakmát.
2016.09.14.
A fesztivál meghírdetője a Fond kultúry n.f., a jelentkezési határidő 2016. október 9.
2016.08.23.
Hégli Máté, Vasárnap
Merci Avignon, au revoir!

Oldalak