Bartók 135

Bartók Béla születésének kerek évfordulója alkalmából az Ifjú Szivek Táncszínház még márciusban bemutatta pozsonyi színpadán a zeneszerző életművére épülő előadását. Bartók Béla zenéje és szellemisége nagyban meghatározza az Ifjú Szivek Táncszínház munkáját, az elmúlt évek során számos Bartók ihletésű koreográfiát láthattunk a társulat előadásában. A Bartók 135 című összeállítás a tánc segítségével mutatja be a zeneszerzőt, a zenekutatót, a népzenegyűjtőt és a magánember Bartókot.

Bartók Béla zenéjében hallhatóvá tette a táncot. A műsor alkotója táncban próbálja láttatni a zenét. Azt a zenét, amely magára Bartókra is oly nagy hatással volt. Az előadás a zeneszerző-gyűjtő szemén keresztül mutatja be Közép-Európa hagyományos tánc- és zenekultúráját, emléket állítva ezzel a magyar zenetörténet egyik legnagyobb géniuszának. Az előadás során Hégli Dusantól a darab korográfusától és rendezőjétől tudhatunk meg érdekes és fontos részleteket Bartók Béla életéről és munkásságáról.

Időtartam: 75 perc

Bemutató dátuma: 
2016. március 17., Ifjú Szivek Táncszínház, Pozsony
"Fantasztikus volt, csak gratulálni tudok. Köszönöm az élményt!"
Ráski Mária, Face Book, 2016. október 5.
Tánckar Gálik Klaudia, Horváth Mária, Kassai Zsuzsanna, Kovács Anita, Panyi Katalin, Sebő Veronika, Varsányi Ágnes, Varsányi Zsófi, Botló Ákos, Botló Gergely, Domján Máté, Gálik Gábor, Gellén Péter, Gera Zoltán, Molnár Bálint
Zenekar Koncz Gergely - hegedű, Hegedűs Máté - hegedű, Papp Endre - brácsa, Kerékgyártó Gergely - nagybőgő
Kosztüm Seifert Edit
Tánckarvezető Gálik Gábor
Művészeti asszisztens Varsányi Zsófi
Koreográfus, rendező Hégli Dusan